
A szövegtől balra Felsőzsolca polgámestere, Fehér Attila áll az árvízszínű csomagolópapír előtt.
Nektek ismerős?
Láttátok már?
Kizárt! Amióta az árvíz elvitte a fél falut, a helyiek arra panaszkodnak, hogy az Ember baj idején sehol sincs, nem tudják elérni. Emiatt azt követelik, hogy mondjon le próbáljon szerencsét inkább a versenyszektorban, a képviselőtestülettel együtt:
"Követelik az önkormányzat azonnali feloszlatását.
Indokaik: -az árvíz idején nem kaptak előre figyelmeztetést
-az önkormányzat raktárai megteltek, ezért nem fogadnak már adományokat, a lakosságnak mégse osztják ki. Késedelem nélküli pontos elszámolást várnak az állami és civil szervezetektől érkezett segélyekről, adományokról.
Demonstrációjukat az elkeseredés szülte, nem látják az országos médiában szereplő pénzek, adományok nyomát se. Városuk vezetősége nem törődik velük."
Azon túl, hogy láthatatlanabb mint a lopakodóknál használt kompozit anyagok, a képviselőtestületből (gondolom nagy unszolásra) egyetlen ember volt hajlandó kimenni közéjük. Abból az önkormányzatból, amely nemrég bizonyította, hogy még árvíz, a település összeomlása vagy armageddon idején is megőrzi humorát:
"Önkormányzat úgy döntöt, akár félmillió forintos büntetést is kaphat az a tulajdonos, aki nem kezdi meg azonnal összedőlt háza bontását".
Van ember aki tudja, hogy ezeket miért tartjuk?

